2014. június 1., vasárnap

Killing season



Kissé a Spektrumnak a történelmi harocosokat összevető műsorára emlékeztet ez a film: szerb katona vs.amerikai.Továbbá gyanítom, hogy ha nem azok játszanák a főszerepeket, akik, még ennyire sikeres sem lett volna. Pedig határozottan élvezhető a film: mit csinál a két katona, ennyi évvel a háború után, és mi lesz, ha találkoznak?
Inkább az akcióra van kiélvezve a film, de épp ezért nagy hangsúlyt kap az a kevés, elszórt, szellemi mondanivaló.

Secretum



Egy római bíboros villájában nagyszabású esküvő készül, közben a pápa haldoklik, a konklávé így nem hivatalosan már az esküvőn javában folyik. Közben az utód nélkül maradt spanyol uralkodó trónjáért folynak a diplomáciai csatározások.
Az a rettenetes nyelvezet....azt hittem, soha nem lesz vége ennek a könyvnek! Csak azért nem tettem le, mert már az elején, csali, ill.mézesmadzag gyanánt megmutattak a szerzők néhány olyan jelenséget, amire meg akartam kapni a magyarázatot. A sztori tipikus felvilágosodás-kori: teletűzdelve mindenféle misztikusnak tűnő dologgal, amikre a végén persze ésszerű magyarázatot kapunk.
Az a véleményem, hogy a jobban megválasztott előadásmóddal egy izgalmas, kidolgozott cselekményt kapnánk, így azonban ez lapos, nyúlós, szétszórt.

Az isztambuli fattyú



Leginkább annak szól ez a könyv, aki úgy gondolja, hogy az életét csak ő, saját maga alakítja, és nem törődik a múlttal, hiszen ahhoz neki semmi köze. Így gondolja ezt a főszereplő 19 éves török lány, Asya is. Azonban, amíg megismeri a mostoha-unokatestvére, egy örmény lány történetét, megtudja, hogy a két család története hogyan fonódott össze, rájön, hogy nem vonhatja ki magát a múlt hatása alól, hiszen a puszta léte is az örmény-török viszályra vezethető vissza.
Nem hiszem, hogy sok regény vonultatja fel mindhárom álláspontot a hasonló ellentétekkel kapcsolatban: az áldozatok és az elkövetők leszármazottainak véleményét, ill.maguknak a túlélőknek az emlékeit is. Sokkal érdekesebb és értékesebb emiatt, mint azok a művek, amik ,,beragadva" csak magát a sérelmet boncolgatják.

Half Light




Ez a film a 2000-es évek elején jónak számított volna, jelenleg sajnos nem (2006-os egyébként). A sikeres írónő a kisfia halála után - mivel a házassága is darabokra hullott - a partvidékre költözik, és ott megismerik a világítótoronyban élő fiatal férfival. Ezt az idillt a kisfiú szellemének jelenlétére utaló nyomok zavarják meg, azonban az írónő rájön, hogy nem ez az egyetlen irreális, őrületnek tűnő dolog az új életében.
Maga a film érdekesre sikerült, azonban a sztori és a végkifejlet kissé átlagos, lapos.

All is lost



Mi baja lehet egy békésen, magányosan hajózgató embernek a tengeri tömegszállítmányozással? Az, hogy az elvétve leeső konténerrel nem jó találkozni, mert kilyukasztja a hajó oldalát. Képet kapunk arról, hogy egy kalandnak induló hajókázás valójában hová is vezethet. Abszolút átélhetően mutat be a film minden problémát, és minden nehéz döntést, amit a körülmények miatt azonnal kell meghozni.
Érdekes módon a gravitációhoz hasonlónak találom, pedig hát a túlélési arányok nem ugyanazok, ugye...

A vizsga


A kevés jó mai, magyar filmek egyike, ami az egypártrendszer kellős közepén (gondolom, nem tudom) játszódik, amikor az emberi a sarki trafikosról is azt hitte, hogy ÁVO/ÁVH-besúgó, meg a könyvtárosról, meg a gyerek tanárnőjéről...és elég nagy arányban azok is voltak. A főszereplőnek egy 56-os résztvevőhöz kell közel férkőznie, majd lecsuknia. Közben az atyai jóbarátja vigyáz rá, felügyeli a lépéseit. Vajon elbukik valaki a vizsgán?

Cannibal




Egy eldugott spanyol városka egyik sikátorszerű utcájában él egy ember, akiről azonnal látszik, hogy nem fér bele a társadalom normál kereteibe. A nemrég a szomszédba költözött szőkeség viszont a csendes, visszahúzódó személyiségnek tulajdonítja az egyébként intő jeleket. Kis idő múlva a húga bukkan fel a férfi ajtajában, hogy a szőrén-szálán eltűnt nővéréről érdeklődjön. Nagyon úgy tűnik, hogy ő is a férfi hentesasztalán fogja végezni. 
A tempó és a történések tökéletes ütemezésétől, és a jól megválasztott képi világtól egyszerűen hibátlan a film.

Colombus Circle



Mi vesz rá egy fiatal, piszkosul gazdag nőt, hogy szó szerint az orrát se dugja ki a luxuslakásából? Így vajon tényleg védett a külvilágtól?
Jó kis film ez, ha szórakoztatási szempontból nézzük; kár, hogy nem különösebben mély értelmű és tartalmas.