Filmajánló thrillerkedvelőknek. Elvétve néhány dráma-, sci-fi-, és misztikus film is előfordul persze... Nagyon fontos, hogy az itt leírtak a szerző saját személyes és szubjektív véleményét tükrözik! Jó olvasgatást és filmezést!
2015. január 2., péntek
Tóth Krisztina: Akvárium
Közvetlenül a háború után egy idősödő, kevésbé hithű zsidó
házaspár magukhoz vesz egy kislányt. Hogy hogyan jut el a kislány a házasságig,
és mi lesz vele azután, mind megtudhatjuk a regényből. Őszintén szólva, már van
vagy két hónapja, hogy befejeztem (emlékeim szerint néhány nap alatt), de még
mindig csak ömlengve tudok róla beszélni. Ahogy az emberi gyarlóságot az
életösztönnel összeveti, és ahogy a háborút megélt embereket bemutatja a
különböző korokon át, az kivételes. Mindezt olyan érzékletességgel, hogy
érezzük a korabeli anyagok tapintását, a szagokat, és minket is megbénítanak a
korabeli társadalmi viszonyok. Kihagyhatatlan.
The past
Az iráni férfi visszarepül Franciaországba, hogy a válási
papírokat aláírja, mivel neje egy másik férfival szeretne összeházasodni.
Azonban nagyon hamar rátapint a konfliktusra, ami miatt a nő nagykamasz lánya
nem szeretne az új családban részt venni.
Nos, ez szimplán csak dráma, melyben a kusza családi viszonyok között számtalan etikai és érzelmi kérdést rejtettek el az alkotók. Már ezért igen értékesnek tartom, napjaink jellemző családi egységeit figyelembe véve, ugye…

After the dark, the philosophers
Egy délkelet-ázsiai, elitnek tűnő középiskolában az utolsó
filozófia-órán meghökkentő feladatot kapnak a diákok: mindenki kap egy-egy személyleírást
(foglalkozás, stb), és ki kell választaniuk, hogy egy világvége helyzetben ki
kapjon helyet maguk közül a túlélés kulcsát jelentő bunkerben? Az első kör elég
csúnya kudarcba fullad, de a diákok új kört követelnek.
Már csak azért is érdekes a film, mert olyan meglepő helyzeteknek lehetünk tanúi, amik nyilván logikusak, és természetesek, de egy ilyen helyzetben valószínűleg nem számol velük az ember. Másrészt pedig, összecsapnak az értékek.

Dracula untold
Minden elé, amit leírok erről a filmről, tegyük oda, hogy ha
nem tartanám történelmi szempontból annyira károsnak…mert hát azt a verziót
választani, hogy Tepes a népéért meg a családjáért vállalta a vámpírságot,
ahelyett, hogy a török fogságban bizony megőrült, és hát egyébként sem a
finomságukról voltak híresek az akkori emberek, ez igenis káros. Szóval, ha
ezeket figyelmen kívül hagynám, akkor egy egész érdekes, nézhető filmről lenne
szó. A képi világ sajnos – mármint ami épp nem a pusztában játszódik – sajnos
jól láthatóan számítógépes hatású. Belátja az ember, hogy a jelenlegi
kastélynál mégsem forgathattak, de azért a minőségre így is lehetett volna figyelni.
Amivel még problémám van, az az időtávok, ill.hogy a végén Dracula szétveri a
komplett török haderőt. Ez már szerintem nagyon erős hamisítás.
De mindezek mellett, érdemes megnézni, mivel még így is jobb, mint a legtöbb agyhalott vígjátékJ
De mindezek mellett, érdemes megnézni, mivel még így is jobb, mint a legtöbb agyhalott vígjátékJ
2015. január 1., csütörtök
The signal
A két fiatal fiú elkíséri az egyikük barátnőjét az ország
másik végében lévő egyetemre, azonban útközben ismét hallat magáról egy régi,
netes csínytevőjük, de ezúttal komolyabbnak tűnik a fenyegetés, így a fiatalok
úgy döntenek, hogy kiderítik, ki próbálja őket rettegésben tartani. Az
események nem várt fordulatot vesznek, és a három fiatal egy földalatti
kísérleti laborban ébred.
Kategóriájában sem tudok hasonló filmet mondani, és már ez kiemelkedő dolog szerintem. Kicsit nyomasztó lesz persze, de összességében meghökkentő; és ha valakit érdekel a téma, akkor mondanivalója is akad bőven.

House of end times
A régi, roskadozó házban egy nap úgy tűnik, hogy a feleség
megölte a férjét, a kisfiát pedig nem találják. A nőt harminc évre börtönbe zárják,
azonban mikor kiengedik, hová is mehetne? Visszatér a házba.
Igen, a harminc évig lakatlan ház miatt a képi világ a legenyhébb kifejezéssel is dermesztő.
Egy venezuelai, horrornak is beillő thrillerrel van dolgunk, ami egész egyszerűen tökéletes. A meghatót komponálták össze az ijesztővel. Az idő két szálon fut, az összefüggésekre nagyon későn jövünk rá, addig minden érzékünket megfeszítve fogunk a monitorra/tévére/vászonra meredni.

Szabó Magda: Ókút
Szabó Magdától olvastam már egész sokat, de mivel az
ifjúsági könyveiből már kinőttem, így ehhez igen kíváncsian fogtam hozzá. Nos,
masszív, eseményekben dús sztorit ne várjunk! Megdöbbentő azonban, hogy
mennyire képes a szerző visszahelyezkedni a gyermekkori énjébe, és teljes
mértékben abból a szemszögből megosztani az emlékeit az olvasóval. Ebben az összefüggésben,
igazán nem csodálkozom, hogy az ifjúsági könyvei annyira sikeresek voltak,
hiszen nem tudok még egy ilyen embert mondani, aki ennyire képes visszahelyezni
magát a gyermekkorába. Mindezt hol humoros, hol megható részekkel teletűzdelve….
A könyvtolvaj
A főhős kislányt lepasszolja az édesanyja egy német
családnak, fizetett kosztosként. A II.világháború borzalmai közepette a kislány
– amikor lehet – eltulajdonít egy-egy könyvet. Ennek magyarázatába nem
szeretnék belemászni, hiszen egyaránt mondhatjuk, hogy a veszteségeit
kompenzálandó teszi, vagy hogy a fejlődni akaró gyermeki lélek megnyilvánulása.
Nos, ,,aranyos” kis történet, de sajnos semmi több. Na azért nem kell arra készülnünk, hogy a felénél ki akarjuk majd kapcsolni; folyamatában nem lesz egyáltalán unalmas. De ha megnéztük, el is felejtjük, és kész. Ez a film nem fog foglalkoztatni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)