Jonasnak, a fiatal ügyvédnek meggyőződése, hogy édesapja egy
évvel azelőtt valójában nem balesetben halt meg, hanem meggyilkolták. Ez a
mániája kezdi tönkretenni az életét: a munkáját, és a magánéletét is. Egyik
éjszaka egy bárban próbál megfeledkezni az emberek kioktató véleményéről, de
reggelre még ennél is sokkal kellemetlenebb helyzetbe kerül.
Jól összerakott film. A készítők úgy operálnak a jelenetekkel, hogy egész a végéig semmiben sem lehetünk biztosak, és mindig csak annyi információt csepegtetnek, ami a kérdések feltevéséhez elég, de egy adott szálon elindulva rájönni a megoldásra már kevés. Mondanám, hogy tetszik, hogy az alapvető háttér-okkal kapcsolatban sikerült a valóság talaján maradni, viszont emellett sajnos vannak olyan pontok, ami tárgyilagosan nézve kevésbé hihető. Ezen kívül viszont nemigen tudok negatívumot említeni ezzel a kifejezetten jó, dán thrillerrel kapcsolatban.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése