Ana úgy ismeri Ibizát, ahogy kevesen, hiszen egy
barlanglakásban él a szigeten. Ebből a mesebeli környezetből a művészetpártoló
Justine szakítja ki, amikor Ana festményeit meglátva, a nagyvárosba viszi a
lányt, hogy a többi tehetséges fiatallal együtt, intenzív művészeti képzést
kapjon. Itt azonban beleszeret Said-ba, aki néhány idilli hét után nyom nélkül
és hirtelen eltűnik. Végső elkeseredésében Ana egy hipnotizőrhöz fordul, hogy
megpróbálja megtalálni a fiút, az így felgöndörített szálak viszont Saidnál
sokkal messzebbre mutatnak.
A legnagyobb gondom vele természetesen az, hogy ,,nincsen neki spanyol szaga”. Egyébként a misztikus mondanivaló, ami köré építették a filmet, igazán kivételes és elgondolkodtató. Egészen a legvégéig az események kibontakoztatásának üteme is tökéletes, viszont a befejezés nekem nagyon összecsapott hatást kelt, vagy csak egyedül nekem nem jött át, nem tudom…. Viszont mellette szól a rendkívül jó szereposztás, és a teljesen sajátos hangulat is. Összességében egy igazi kuriózum, nem is tudok hasonlót említeni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése