2014. március 10., hétfő

A fantomlakó





A szakításon nemrég átesett főszereplőnk egyedül él egy ízlésesen berendezett, ámde hatalmas, hideg házban. Egyik unalmas estéjén becsenget hozzá egy férfi, azzal az indokkal, hogy telefonálnia kell. Főhősünk nagyon hamar megbánja, hogy beengedte az idegent a lakásába.
Vérbeli spanyol thriller: tökéletesen jól megvan nagy költségvetés nélkül is; sőt, a beszűkültnek mondható környezet csak előnyére válik, sokkal nyomasztóbb lesz tőle az egész történet. És habár nem ez a legtökéletesebb film, egyszerűen nem tudok belekötni, hiszen olyan hirtelen kikapja az ember lába alól a talajt, és olyan kifinomultan lebegteti kétségek közt, hogy az a kb.1 óra biztosan élmény lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése