Filmajánló thrillerkedvelőknek. Elvétve néhány dráma-, sci-fi-, és misztikus film is előfordul persze... Nagyon fontos, hogy az itt leírtak a szerző saját személyes és szubjektív véleményét tükrözik! Jó olvasgatást és filmezést!
2016. március 29., kedd
The Revenant - A Visszatérő
A mai ember a prémvadászat szó hallatán eleve egy fáradtságos és piszkos munkára asszociál; de vajon hányunknak jutnak eszébe azok a tényezők, amik még nehezítették ezeknek az embereknek az életét? A filmnek köszönhetően nagyon hamar megtapasztalhatjuk, milyen, amikor az észak-amerikai kontinens belsejében minden összeesküdik a fehér ember ellen?
Nagyon sokára jutottam hozzá ehhez a filmhez, de így utólag azt mondhatom, hogy még kétszer ennyit is várnék. Nincs olyan pontja, amibe bele tudnék kötni, és emellett még fantasztikus élményt is nyújt. Tehát egyszerre tökéletes alkotás ÉS egy mestermű.
Imádom, hogy a főszereplő lázas hallucinációiba ágyazva számtalan szürreális, de érzékletes képet kapunk, amelyek egyben nagyon jól ki is töltik a sztori hiányzó részeit. Imádom, hogy a Tom Hardy alakította gyilkost nem próbálták meg valami eredendő gonosznak feltüntetni. Azt meg főleg imádom, hogy milyen szókimondó a film az indiánok és a fehér ember kapcsolatát illetően.
Bizony, hogy ez egy kihagyhatatlan film!
2016. március 22., kedd
Bridge of Spies - Kémek hídja
A hatvanas évekbeli USA-ban járunk, ahol keménykalapos, SZTK-szemüveges CIA ügynökök elfognak egy orosz kémet. A rendkívül sikeres James Donovan kapja a ,,megtisztelő" feladatot, hogy a férfi védője legyen a kirakatperben, de úgy tűnik, a halálbüntetéstől ő sem tudja megmenteni.
Mikor az ember épp elkezd örülni, hogy milyen remek filmek készültek 2015-ben, akkor belefut egy ilyenbe. Igen, Spielberg nevét meghallva nem egy rejtélyes pszichothrillerre számítunk, na de ez...! Minden pillanata az amerikai-orosz ellentétre van kiélezve, amikor meg nem, akkor meg épp hülyének nézi az embert. Ezzel az erővel, inkább béreltek volna fel hangszórós embereket napi 24-ben azt szajkózni, hogy pfujj, ezek az oroszok milyen szarrágóak...
Ez elrontja az egészet, lehet akármilyen a képi világa, vagy akármelyik többi tényezője (és akkor még nem véleményeztem a tipikus, tömegfilmekre jellemző hanghatásokat és zenét).
Macbeth
Macbeth, a skót nemes épp egy véres csatán van túl, mikor megjelenik neki a három boszorkány, és azt jósolják, hogy ő lesz a király. Macbethnek nincs ellenére a gondolat; sőt, tenni is hajlandó érte.
A film minden részlete igazi ínyencfalat. A képi világa tökéletes, bár szó mi szó, a már sokat emlegetett spanyol érzékletesség azért nincs meg benne (igen, tudom, néha már unalmas, hogy mindig ezt emlegetem, de ez van :) ).
Sokaknak nem tetszik a régimódi nyelvezet. Persze, könnyedebb szórakozást nyújtana napjaink nyelvezetével, de ha valakinek van egy csepp esze, belátja, hogy ez a mű a régies szövegezéssel kerek, máshogy nem.
Valahol azt is olvastam, hogy a Cotillard-Fassbender párosnak ennél a rendezésnél nem volt lehetősége kibontatkoztatni a tehetségét. Szerintem pedig, ez a rendezői mód szükségszerű volt, és pont az ilyen kaliberű tehetségekkel kapja a néző a maximumot.
Összefoglalva: kihagyhatatlan.
2016. március 9., szerda
The Gift - Az ajándék
Robyn a vetélése után férjével egy másik városban próbál új életet kezdeni. Mivel a férj, Simon ebben a városban nőtt fel, így nem lepődnek meg, amikor véletlenül összefutnak egy gyermekkori ismerősével, Gordonnal. Nagyon hamar rájönnek, hogy a férfi tolakodó és lerázhatatlan, és a nyugodt, új élet csak egy távoli álomkép marad.
Az alkotók az elhitetés mesterei; finom kis eszközeikkel az orrunknál fogva vezetnek, mígnem szörnyülködve észleljük a végkifejletet. A tökéletesen kialakított képi világ minden részlete csak erősíti a sztorit. Nem fog minket hidegen hagyni, mert ez egy, az idegeinket felborzoló, drámai elemekben bővelkedő thriller.
Blancanieves - Hófehérke
Antonio Villalta sikeres torreádor: egyetlen viadal során hat bikával végez....vagyis a terv valóban ez volt, de a hatodik bika súlyosan megsebesíti. Mintha e nem lenne elég baj szegény fejének, mindenórás feleségénél az átélt sokk hatására megindul a szülés. Ezzel kezdetét is vette a családot sújtó szomorú és nyomasztó eseménysorozat.
A Televisio de Catalunya megjelölés miatt az elejétől vakon bíztam benne, hogy jó lesz, és tadamm! Jó is lett - mit jó, zseniális! Hogy fekete-fehérben is sikerült a hamisítatlan spanyol hangulatot hozni, az egyszerűen fenomenális. Szinte érezzük, ahogy az arénák, vagy a földutak porát az arcunkba fújja a szél. A történet szabadon áramlik; látni, hogy nem akartak görcsösen párhuzamot állítani az eredeti, Grimm-sztorival. A morbid humor és a szürrealitás egy-egy csipetnyi fűszerként ékeskedik a tetején. A színészi játékok is bravúrosak: épp csak annyira tolódtak el a némafilmes túlzások felé, amennyi napjainkban még elfogadható. Az elmúlt hónapok üdítő színfoltja nálam ez a film.
The Illusionist - A mágus
Eisenheim, alias Eduard Abramovich Ausztria-szerte csodált mágus, akinek a trükkjei megmagyarázhatatlanok. A mutatványait látva kezdjük elhinni, hogy a távol-keleti tanulmányai során valóban képessé vált a természet törvényei fölé kerekedni. Vagyona előadásról előadásra nő, azonban egy este megpillantja gyermekkori szerelmét, von Teschen grófnőt. Csakúgy, mint gyermekkorukban, a kapcsolatukra most is árnyék vetül, csak most nem a társadalmi különbség, hanem a részeges és erőszakos trónörökös képében. Mit tehet ilyenkor a szemfényvesztők legnagyobbika?
A képi világa nagyon szép lett, jól illik a századvég hangulatához, bár a spanyol érzékletességnek nyoma sincs benne. Maga az alapötlet nagy lehetőségeket rejtett volna, hogy az orránál fogva vezetett néző végül meghökkenjen, de sajnos ezt nem sikerült elérni - köszönhetően néhány poént-lelövő információnak. De mégis miért kellett ezt tennie az alkotóknak? Hiszen még enélkül sem lett volna értelmezhetetlen a széles tömegek számára sem a film, maximum ők picit tovább maradtak volna tanácstalanok.
Szóval, szép példáját láthatjuk, mit tesz az amerikai filmgyártás, ha egy jó ötlet kerül a karmai közé: csinál belőle egy langyos, épphogy szórakoztató filmet.
2016. február 25., csütörtök
A Gang Story - Les Lyonnais - A Lyon-i banda
Momon - aki afféle keresztapa a gengszterek között - immár nyolcszoros nagypapaként tengeti a mindennapjait. Amikor megtudja, hogy régi jó barátja, Serge börtönbe került, és életveszélyben van, eltökélt szándéka, hogy megmenti, de az apjától tanult erkölcsi alaptéziseket most is be akarja tartani. De aki ilyen emberekkel veszi körbe magát, annak tényleg szent marad az adott szava?
Az idősíkok váltogatásával épp csak megfelelő mértékben bonyolítják a filmet, és a poént is a legjobb időben lövik le. A képi világa nem éppen szép, de az biztos, hogy szimbolikus és érzékletes.
Lehet, hogy csak én nem figyeltem eléggé - bár nem hiszem -, de nem láttam előre a végét. Márpedig ez nálam hatalmas jó pont a kiszámítható tucatfilmek világában. Szóval gyöngyszemre bukkantam. :-)
2016. február 24., szerda
Wild - Vadon
Sivatagi túraútvonal kezdete az USA-ban. Ameddig a szem ellát, kietlen forróság tüskés bozóttal tűzdelve, és persze vadállatok. Nem sok nőt lehet látni ezen a ponton, de közülük is kirí Cheryl, mert hát nem az a tipikus túrázó-alkat. A felszerelését igai szőke nő módjára állította össze. De vajon van benne spiritusz, hogy teljesítse ezt az embert próbáló távot?
Őszinte leszek: először nagyon nyomasztó élményt nyújtott, egyáltalán nem értettem, hogy mit akartak közölni az alkotók. Aztán bekapcsolt bennem az antenna arra az életigenlésre, amit ez a film sugároz, és így már tudom értékelni. (Talán az arányok nem passzolnak az én igényeimhez: háromnegyed részében csak zúdítja ránk a negatívumokat, majd mikor már a borotvapengét passzintjuk a csuklónkhoz, fél perc alatt elhadarja a megoldást; úgy, hogy a hősnő ilyenkor bezzeg nem monologizál belül - majd a film további részében örülök, mert már minden happy.) Ettől eltekintve mást nem tudok felróni neki. A témaválasztás miatt egészen rendkívüli film; kellően realista, és a képi világa igazán szép és változatos. Egyszer látni kell!
2016. február 21., vasárnap
Theeb - A sivatagon át
A sivatagban él Theeb a családjával. Egy nap egy idegen, egy angol férfi érkezik hozzájuk, és arra kéri Theeb bátyját, Husszeint, hogy kalauzolja el őt a sivatagba, hogy megtalálja az eltűnt ezredet. A gyermeki kíváncsiságának, vagy a kalandvágyának engedve Theeb a bátyja után szökik - ami nem túl jó ötlet az első világháború idején a Közel-Keleten, ahol számtalan ellenséges fél, és még több rablóbanda garázdálkodik.
A néhány metafora mögé rejtett mondanivalón sokat nem kell gondolkodnunk, de ez rendben is van így. Itt nincsenek kacifántos tervek és történések, csak a nyers erőviszonyok. Körítésnek pedig ott a szikrázóan szép képi világ, ami ebből a borongós téli időből nézve különösen szemet gyönyörködtető. Kevés olyan filmről tudok, ami ennyire egyszerű, mégis ennyire magával ragadó. Már csak ezért is érdemes megnézni.
Bronson
Adott egy tisztes, rendezett körülmények közt felnőtt angol fiú, Michael Peterson. Michael a rá váró jövőt túl sivárnak találja - úgy dönt, hogy inkább bűnöző lesz. De nem ám valami piti kis gengszter, aki a pénzre hajt! Nem. Ő akar lenni Nagy-Britannia number one fogvatartottja, egy olyan őrült, akiről el sem akarjuk hinni, hogy létezik; egy igazi elmeroggyant. Ezen pályafutását mutatja be a film.
Nos igen, a téma nem túl vidám, és ahol még lenne is esélye némi fekete humornak, ott is a brutális kegyetlenségtől való félelem árnyéka borul ránk. Igazán érzékletesen tárja elénk ezt a semmihez nem fogható lelkivilágot, nekünk szögezve a kérdést: pszichopata volt-e, őrült, vagy csak egyszerűen egy brutális állat?
Ne dis a personne - Senkinek egy szót se!
8 éve, hogy Alex Beck feleségét megölte egy sorozatgyilkos. Az esettel kapcsolatban sok tisztázatlan kérdés maradt, így amikor a gyilkosság színhelyén két újabb holttestet találnak, a rendőrség ismét nyomoz a régi gyilkossági ügyben is.
Egy Harlan Coben mű feldolgozásáról van szó, kellemes francia stílusban. Aki egy-két regényt már olvasott tőle, annak határozottan unalmas lehet a sztori, hiszen eléggé egy kaptafára dolgozik az író. Sajnos nem nehéz kitalálni, hogyan fog végződni a film. Na most, ezt majdnem egészében elfeledteti velünk ez a rendkívül kellemes és hangulatos képi világ. Az ember szinte érzi a bőrén a napot, és érzi az illatokat. Nem azt mondom, hogy minden közhelytől mentes, de így azért már elég nézhető filmet
kapunk.
Avant l'Hiver - A tél beállta előtt
Paulhoz, az öregedő idegsebészhez, és a nejéhez, Lucie-hez a virágküldő szolgálat egyszer csak elkezd gyönyörű, vörös rózsacsokrokat hordani. A csokrok rendszeres időközönként érkeznek, és a feladó személye ismeretlen marad. Paul azonban úgy véli, rájött, hogy ki küldi a rózsákat.
Bár lendületes, felforgató történésekre nem számíthatunk, azért a figyelmünket teljesen le fogja kötni ez a film. Egész idő alatt várunk valami extrémet, valami meglepőt. Be is fog következni; de előbb még olyan színvonalas, és minden tekintetben kitűnő drámát láthatunk a kapuzárási pánikról, amilyen szerintem még nem készült, és még nagyon sokáig nem is lesz párja! A főszereplők alakítása valami kivételes. Csak pislogunk néma csöndben, miután megnéztük.
2016. február 2., kedd
Irrational Man - Abszurd alak
Abe Lucas egy megkeresedett főiskolai filozófiatanár, akit csak
a szüntelen alkoholizmus tart távol az öngyilkosságtól. Úgy gondolja, semmi
értelme az életének. Legfőbb tanítása, hogy a filozófia is csak verbális
önkielégítés, mert amúgy a való életben minden szubjektív és kiszámíthatatlan.
Egy nap aztán rálel végre élete értelmére, de akkor aztán beigazolódnak a tézisei.
Joaquim Phoenix miatt nagyon féltem, hogy egy Inherent Vice-hoz hasonló katyvaszt fogok látni, de szerencsére erről szó sincs. A képi világa nekem valahogy a tévéfilmeket juttatja eszembe, és hát helyenként kifejezetten érfelvágós hangulata van, mégis egy kiszámíthatatlan, szabadon áradó filozófiai-erkölcsi kérdőjel.
Joaquim Phoenix miatt nagyon féltem, hogy egy Inherent Vice-hoz hasonló katyvaszt fogok látni, de szerencsére erről szó sincs. A képi világa nekem valahogy a tévéfilmeket juttatja eszembe, és hát helyenként kifejezetten érfelvágós hangulata van, mégis egy kiszámíthatatlan, szabadon áradó filozófiai-erkölcsi kérdőjel.
The Man from UNCLE – Az UNCLE emberei
A berlini fal megélt már néhány érdekes szökési kísérletet,
de viszonylag ritkán történhetett olyan, hogy a disszidálni kívánó személyt egy
amerikai kém segíti, kettejüket pedig egy szovjet szuper-titkosügynök üldözi.
Persze, vannak olyan projektek, amik miatt a hidegháború két riválisa hajlandó
szüneteltetni – még ha csak rövid időre is – az ellenségeskedést.
Nem voltak túl nagy reményeim ezzel a filmmel kapcsolatban, de azért bíztam benne, hogy néhány thriller-szerű elemet elrejtettek benne az alkotók. Nos, nem mondhatnám. Ez egy igényesebb akció-vígjáték, és kész. De azért egy estére jó volt úgy tenni, mintha lekötne egy ilyen sztori.
Nem voltak túl nagy reményeim ezzel a filmmel kapcsolatban, de azért bíztam benne, hogy néhány thriller-szerű elemet elrejtettek benne az alkotók. Nos, nem mondhatnám. Ez egy igényesebb akció-vígjáték, és kész. De azért egy estére jó volt úgy tenni, mintha lekötne egy ilyen sztori.
Seraphim Falls – A múlt szökevénye
A 19.század második fele, sűrű erdőség valahol az USA
észak-nyugati részén – egy sebesült férfi menekül öt másik, őt üldöző ember
elől. A terep és a kemény mínuszok ellenére lehet, hogy nem ő a halálra ítélt
fél….
Nagyon sokáig tényleg csak erről szól a film, és a háttér-sztorit csak nagyon későn tudjuk meg, de ez rendben is van így, sőt, ez az ,,aránytalanság” kifejezetten előnyére válik a filmnek. Egyébként, az alaptörténet, és az események egy összetett, több szempontból szemlélhető drámát adnak ki, amihez a különleges képi világ, és a két jól kiválasztott szereplő csak hab a tortán.
Nem mondom, hogy ,,menet közben” el leszünk ájulva ettől a filmtől, de határozottan az a véleményem, hogy szükség van ilyenekre is!
Nagyon sokáig tényleg csak erről szól a film, és a háttér-sztorit csak nagyon későn tudjuk meg, de ez rendben is van így, sőt, ez az ,,aránytalanság” kifejezetten előnyére válik a filmnek. Egyébként, az alaptörténet, és az események egy összetett, több szempontból szemlélhető drámát adnak ki, amihez a különleges képi világ, és a két jól kiválasztott szereplő csak hab a tortán.
Nem mondom, hogy ,,menet közben” el leszünk ájulva ettől a filmtől, de határozottan az a véleményem, hogy szükség van ilyenekre is!
2016. január 22., péntek
Black Mass - Fekete mise
Jimmy ,,Whitey” Bulger a 70-es évek dél-Bostonának egyik
meghatározó figurája volt. Na nem politikus, vagy aktivista, hanem maffiózó. Az
az igazi, véreskezű. Gyermekkori barátjának, az FBI ügynök John Connollynek az
a briliáns ötlete támad, hogy használják Jimmyt besúgóként, a nála sokkal
nagyobb halak lefüleléséhez. De meddig maradhat működőképes egy ilyen
szövetség?
Lenyűgöző, hogy megtörtént esetet dolgoz fel a film, mégis kiszámíthatatlan, és cseppet sem unalmas: csak úgy kapkodja az ember a fejét az ,,őt lefizetem – a másiknak hazudok” forgatagában. És mindeközben folyamatosan azt várjuk, hogy mikor borul a bili.
Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet volt Johnny Depp-et így elmaszkírozni, csak azért, hogy a karakter külső jegyei egyezzenek. Egyrészt, kifejezetten zavaró a maszk-hatás, másrészt, olyan, mintha ugyanazzal a maszkkal/arccal húzta volna le azt a húsz évet, amit a cselekmény felölel, minden további öregedés nélkül.
Ettől eltekintve viszont egy igazi, jó gengszterfilm. Csak ajánlani tudom.
Lenyűgöző, hogy megtörtént esetet dolgoz fel a film, mégis kiszámíthatatlan, és cseppet sem unalmas: csak úgy kapkodja az ember a fejét az ,,őt lefizetem – a másiknak hazudok” forgatagában. És mindeközben folyamatosan azt várjuk, hogy mikor borul a bili.
Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet volt Johnny Depp-et így elmaszkírozni, csak azért, hogy a karakter külső jegyei egyezzenek. Egyrészt, kifejezetten zavaró a maszk-hatás, másrészt, olyan, mintha ugyanazzal a maszkkal/arccal húzta volna le azt a húsz évet, amit a cselekmény felölel, minden további öregedés nélkül.
Ettől eltekintve viszont egy igazi, jó gengszterfilm. Csak ajánlani tudom.
Barátnőm, Victoria
A nyolcéves, ébenfekete kislány, Victoria a nagynénjével él.
Amikor az idős nő néhány napra kórházba
kerül, egyik osztálytársának az édesanyja merő emberbaráti szándékból
egy éjszakára befogadja a kislányt. Ez az éjszaka Victoria egész későbbi életét
befolyásolni fogja.
Elsőre picit lagymatagnak tűnt a sztori, viszont egy nap távlatából be kell látnom, hogy igenis töröm a fejem a történteken. Ehhez nagyban hozzájárult a mesélő is, aki igazából nem a szánkba adta, hanem csak felvetette a lehetőségeket. Pontosabban: ő elmondta a saját véleményét, de nekünk kell eldöntenünk, hogy tényleg az-e az igazság? Emellett a karakterek igényesen megformáltak, mondhatni emberien tökéletlenek. Mindehhez kifejezetten szép és változatos képi világ társul. Nos, egy báránybőrbe bújtatott farkas a drámák között.
Elsőre picit lagymatagnak tűnt a sztori, viszont egy nap távlatából be kell látnom, hogy igenis töröm a fejem a történteken. Ehhez nagyban hozzájárult a mesélő is, aki igazából nem a szánkba adta, hanem csak felvetette a lehetőségeket. Pontosabban: ő elmondta a saját véleményét, de nekünk kell eldöntenünk, hogy tényleg az-e az igazság? Emellett a karakterek igényesen megformáltak, mondhatni emberien tökéletlenek. Mindehhez kifejezetten szép és változatos képi világ társul. Nos, egy báránybőrbe bújtatott farkas a drámák között.
Valdemar Legacy II. - A Valdemar hagyaték II.
Nos, volt ugye a 2010-ben készült Valdemar hagyaték (I.)
című film, amelyben (emlékeim szerint, meg a mostani bevezetője szerint)
láthattuk, hogy Lazaro és Leonor Valdemar megidézett valami túlvilági lényt az
egyik szeánszuk alkalmával, aki aztán még száz évvel később is vígan
garázdálkodik a hatalmas, ódon kastélyukban.
A 2010-es film gyakorlatilag úgy ér véget, mintha elvágták volna, és mos úgy vették fel ezt a fonalat az alkotók, mintha közben nem telt volna el öt év, ami egy kissé zavaró. Szóval, a kiküldött értékbecslőt, Luisát valaki elrabolta, de ő megszökik, azonban a házat körülvevő rejtelmes erdőből már nem tud kijutni. Végre kiderül, hogy ki adott parancsot az ő foglyul ejtésére, és mi a terve vele?
Két dolog menti fel ezt a filmet: az egyik, hogy Lovecraft feldolgozás, szóval innen ered a túlhaladott, mesésnek tűnő rémfilm-hatás. A másik, hogy még ebbe a rendkívül gyermeteg, romantikus túlzásokkal teleszórt történetbe is csempésztek egy-két dolgot, ami megteremtette a hamisítatlan spanyol hangulatot. Sajnos ezt nem sikerült egész végig megtartani, de még így is üde színfoltokat jelentenek.
Ha valakinek van egy konkrét mániája az ilyen filmekkel kapcsolatban, hát rendben, de lássuk be: egyértelműen nem tartozik a komoly filmek közé.
A 2010-es film gyakorlatilag úgy ér véget, mintha elvágták volna, és mos úgy vették fel ezt a fonalat az alkotók, mintha közben nem telt volna el öt év, ami egy kissé zavaró. Szóval, a kiküldött értékbecslőt, Luisát valaki elrabolta, de ő megszökik, azonban a házat körülvevő rejtelmes erdőből már nem tud kijutni. Végre kiderül, hogy ki adott parancsot az ő foglyul ejtésére, és mi a terve vele?
Két dolog menti fel ezt a filmet: az egyik, hogy Lovecraft feldolgozás, szóval innen ered a túlhaladott, mesésnek tűnő rémfilm-hatás. A másik, hogy még ebbe a rendkívül gyermeteg, romantikus túlzásokkal teleszórt történetbe is csempésztek egy-két dolgot, ami megteremtette a hamisítatlan spanyol hangulatot. Sajnos ezt nem sikerült egész végig megtartani, de még így is üde színfoltokat jelentenek.
Ha valakinek van egy konkrét mániája az ilyen filmekkel kapcsolatban, hát rendben, de lássuk be: egyértelműen nem tartozik a komoly filmek közé.
Left Behind - Az otthagyottak
A főiskolás Chloe hazautazik az apja születésnapjára,
azonban már a reptéren szembesül vele, hogy az apjának más tervei voltak a nagy
napra. Így, külön, szétszóródva éri őket az egész világra lecsapó tragédia.
2014-ben, Nicholas Cage főszereplésével készült film. Megnézed, nem lehet olyan rossz… Ó, dehogynem! Az agyad az első öt percben érzékeli a rendkívül visszamaradott képi világot - ami jelenleg már egy amerikai harmadosztályú tévéfilmben is botrány lenne – de ekkor még nem vagy hajlandó elfogadni a helyzetet, és tovább nézed, de azért nagyon ajánlod, hogy most már kezdjen el egy normális filmre hasonlítani! Ez persze soha nem történik meg: a legjobb ebben a ,,műben” a vége.
Ha nagyon rossz filmet látok, mindig ,,A torinói ló" című alkotás jut eszembe, valahogy azzal hasonlítom össze a csalódottságomat. Nos, most életemben először arra jutottam, hogy ennél a förmedvénynél még az is jobb (ami azért nem semmi!).
Másrészt, Liam Neeson kapcsán folyton arról papoltam, hogy a ,,méltósággal megöregedni” és a hatvanévesen akciófilmek főszereplőjének lenni nem egyeztethető össze. Ezt még mindig fenntartom, viszont ennél sokkal jobban kiveri a biztosítékot az, hogy Nicholas Cage elvállalta ennek a minősíthetetlen hülyeségnek a főszerepét.
2014-ben, Nicholas Cage főszereplésével készült film. Megnézed, nem lehet olyan rossz… Ó, dehogynem! Az agyad az első öt percben érzékeli a rendkívül visszamaradott képi világot - ami jelenleg már egy amerikai harmadosztályú tévéfilmben is botrány lenne – de ekkor még nem vagy hajlandó elfogadni a helyzetet, és tovább nézed, de azért nagyon ajánlod, hogy most már kezdjen el egy normális filmre hasonlítani! Ez persze soha nem történik meg: a legjobb ebben a ,,műben” a vége.
Ha nagyon rossz filmet látok, mindig ,,A torinói ló" című alkotás jut eszembe, valahogy azzal hasonlítom össze a csalódottságomat. Nos, most életemben először arra jutottam, hogy ennél a förmedvénynél még az is jobb (ami azért nem semmi!).
Másrészt, Liam Neeson kapcsán folyton arról papoltam, hogy a ,,méltósággal megöregedni” és a hatvanévesen akciófilmek főszereplőjének lenni nem egyeztethető össze. Ezt még mindig fenntartom, viszont ennél sokkal jobban kiveri a biztosítékot az, hogy Nicholas Cage elvállalta ennek a minősíthetetlen hülyeségnek a főszerepét.
2016. január 17., vasárnap
Terápia
Valahol egy kertvárosi, kellemes hangulatú házban rendel Dargay András pszichológus. Nos, amennyire idilli és andalító a környezet, annyira nehezen viseli András a munkájával járó nehézségeket. Ő is érzi, hogy baj van, ezért felkeresi a tíz éve nem látott szupervízorát.
A képi világ minősíthetetlenül egysíkú, én mégis csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a sorozatról. A minden tekintetben éles, üvöltő kontrasztok csak még jobban hangsúlyozzák azokat a kérdéseket, amelyeket egyébként épp a megfelelő időben szegeznek nekünk az alkotók. A téma sokszínű, mégis mindig érthető, és mindig a realitás talaján marad. A szereplőválasztás ennél zseniálisabban nem is sikerülhetett volna.
Vannak ugye azok a sorozatok, amiket egy szuszra megnéz az ember, mert annyira izgalmasak - hát ez nemcsak izgalmas - megdolgoztatja a fejünket és a lelkünket is. Hatni fog ránk. Gondolkodó embereknek kötelező.
2016. január 10., vasárnap
Cui mian da shi - Hipnózis
Dr.Xu-tól régi professzorasszonya kér segítséget: vállaljon el egy olyan pácienst, akivel más pszichiáter már csődött mondott. A fiatal nő valóban nehéz eset, de a zseniális Xu mégis haladást ér el vele. Egy idő után azonban valahogy a férfi félelmeire terelődik a szó.
Az ilyen thrillereket nagyon hangulatossá teszi a viszonylag zárt képi világ: zömében apró, zegzugos terek, félhomály és/vagy sejtelmes világítás. A színészi alakítások tökéletessége kiszámíthatatlanná teszi a filmet.
Sajnos a végkifejlethez közeledve az alkotók szimplán csak ,,lelőttek" néhány korábbi mozzanatot. Belátom: vagy ez a választásuk volt, vagy az, hogy egy hétnyi agyalás után esetleg másodjára is meg kell néznünk a filmet.
Nos, nem vagyok benne biztos, hogy jól választottak.
2016. január 8., péntek
MÁR A FACEBOOK-ON IS!!!!
Pár hete a Facebook-on is megjelent a blog, alábbi linken lehet lájkolni és követni:
https://www.facebook.com/maestithriller/
Ölésre ítélve
Egy közel-keleti sziklás sivatagban egy férfi merényletet követ el néhány amerikai katona ellen. A tettest elfogják, és jónéhány fogvatartott társával együtt egy bázisra viszik - Szibériába (vagy valami hasonló helyre). Emberünk kihasználja az egyetlen adódó alkalmat: olajra lép, és holttestek jelzik az útját.
Ha akciónak tűnik is, ez bizony kőkemény dráma, ami mind a konkrét látottakkal, mind a sorok közé rejtett mondanivalóval kőkemény kérdéseket szegez nekünk. Mesterien boncolgatja az emberséget, a szabad akaratot, a bánatot és a bosszút, miközben egészen kivételes képeket mutat.
Nem lesz egy túl vidám este, de akkor is meg kell nézni!
2016. január 5., kedd
Everest
Ahogy már többször megtette, Rob Hall 1996-ban is útra kel az Everest felé. Vele tart még néhány ember, akiket busás fizetség ellenében felvisz magával a világ legmagasabb csúcsára. De sajnos az emberek nem egyformák: nem mindenki érkezik fizikailag felkészülten az Everest megmászására, és nem mindenki képes úgy gondolkodni, hogy a többiek érdekeit is figyelembe vegye.
Ahhoz képest, hogy megtörtént eseményeken alapul a film, kifejezetten jól sikerült. A látvány tökéletes (még jó, 3D-re készült!), és ha nincsenek részletes ismereteink a sztoriról, akkor kiszámíthatatlan és meglepő. Eleve, az átlagember normál körülmények között nem találkozik ezzel a különleges, zárt világgal. De mindezen pozitívumok mellett még mindig üresnek bélyegezném, ha nem vetne fel ennyire tömény erkölcsi és lelki kérdéseket. Ha vágyunk valami igényes filmre, de a sok szövevényes thrillertől már kicsit zúg a fejünk, akkor ez a tökéletes választás!
2016. január 4., hétfő
Eastern Promises - Gyilkos ígéretek
Londonban egy nagyon rossz állapotban lévő, fiatal, terhes orosz nő kórházba kerül. A szintén orosz származású szülésznő, Anna csak a gyermek életét tudja megmenteni. A nő megtalált naplójából próbálja kideríteni, hogy a kislánynak vannak-e rokonai Oroszországban? A naplóból azonban azt is megtudja, hogy a helyi maffiafőnök felelős azért, hogy a nő ilyen állapotba került. Éppen ezért, a maffia szemszögéből a napló nagy veszélyt jelent.
Be kell látnom, hogy ha a készítők érthető filmet akartak kihozni ebből a sztoriból, akkor az ennél izgalmasabbra nem sikerülhet. Így viszont, a kiszámíthatóság vádja kell, hogy érje részemről. Számomra maga a téma sem annyira érdekes, és ehhez ráadásul egy sötét, már-már baljós képi világ társul. Nagy reményekkel indult, de sajnos azt kell mondanom, hogy egy teljesen elhagyható filmről van szó.
2016. január 1., péntek
Sicario - A bérgyilkos
Az FBI ügynök Kate-et - aki eddig kizárólag emberrablások miatti rajtaütéseket végzett - most felkérik, hogy vegyen részt egy, a kormány által szervezett akcióban, ami a legnagyobb mexikói drogkartell vezetője ellen irányul. Kate így lassan rájön, hogy az új típusú ellenfél más bánásmódot igényel, és ahogy egyre nő a tét, úgy lesz egyre kifogásolhatóbb a csoport többi tagjának viselkedése.
Alapvetően nagyon jó a koncepció, de valami lehet a kivitelezésben, mert nem ájultam el tőle. Talán az a legnagyobb gondom vele, hogy egyrészt végig gyanítjuk, másrészt olyan sokára kapjuk meg a megoldást, hogy addigra már nem is lesz olyan nagy szám. Másrészt, ugyan felvázol egy erkölcsi dilemmát, de ennek meg nem sok értelme van úgy, hogy a nézőt ennyire erősen befolyásolja az állásfoglalásban. A képi világa sem váltott ki különösebb lelkesedést belőlem.
Ha mindenáron ,,maffiafilmre" vágyunk, jó lehet, de egyébként nyugodtan kihagyható.
Félvilág
A gyermekien bájos és ártatlan Kató cselédként próbál munkát találni. Sikerül is egy nagyvilági dámánál elhelyezkednie, de valahogy semmi nem passzol abba a keretbe, amit ő az ilyen előkelő emberek életéről gondolatban felállított. Az addig szőnyeg alá söpört problémák Kató szemei előtt törnek a felszínre, és tragikus végkifejletet okoznak.
A képi világa mesteri; teljesen elvarázsolja az embert. Bár néhány ködbe burkolózott utcarészletnél többet nem mutat, mégis képesek vagyunk odaképzelni háttérnek az egész korabeli várost. A tárgyak és a jelmezek is hozzájárulnak ehhez a zseniális összképhez. Csak egy picit csorbít ezen a tökéletességen, hogy gyakorlatilag az első képkockával bepillantást engednek a végkifejletbe, úgymond lelövik a poént.... de fene tudja; lehet, hogy akkor meg az ez által előre megteremtett feszültség hiányozna a filmből. Színtiszta bónusz, hogy emellett még nagyon elgondolkodtató dolgok is kerülnek a szemünk elé.
Ha már ilyen nagyszerű magyar filmet sikerült alkotni, akkor nehogy már kihagyjuk!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)