A
16.századi Magyarország egyik legbefolyásosabb párja volt Nádasdy Ferenc és
Báthory Erzsébet. De mi történik, ha a király már túlságosan eladósodott az
irányukba? Mi lesz akkor a férj sorsa, és hogyan lehet félreállítani a
feleséget is? És milyen sors jut annak a nőnek, akit – az akkori társadalom mércéje szerint – már csak néhány év választ el az öregségtől?
Bevallom, néhány éve már láttam ezt a filmet, de nem emlékszem, hogy túlságosan megfogott volna. Most azonban, számtalan új értéket fedeztem fel benne. Egyrészt, sok olyan jelenségre mutat rá, ami (vagy annak hiánya) napjainkkal éles ellentétben áll. Másrészt, valami egészen tökéletes arányban ad teret a háttérben megbújó, valódi indokoknak, és ezek mellett a valós, elkövetett tetteknek. Ezekből aztán ki-ki eldöntheti a saját érzése szerint, hogy valójában melyik verzió volt az igaz.
Az a fajta film, amit akkor is megéri megnézni, ha tudjuk előre, hogy nem fogjuk tövig rágni a körmeinket.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése